Budapesten születtem 1966-ban. Ott éltem 20 évig, jelenleg vidéken élek az Osztrák határ mellett. Nős vagyok, 3 gyönyörű gyermeket nevelek, 17 éves fiamat, 14 éves és 11 éves leányomat. 

Gondolom az olvasóban felmerül a kérdés, hogyan mertem, és miért akarok egy ilyen témával foglakozni.

Ahhoz hogy mindezt megértsék, fel kell tárnom az előzményeket.

Mióta az eszemet tudom, mindig szerettem volna megérteni az okokat.

Eleinte csak a tárgyak működését akartam megérteni, később az emberek tetteinek okát szerettem volna megismerni.

Figyelni kezdtem, önmagamat, és másokat. Kérdéseket tettem fel magamban, amire kerestem, a feleletet. A válaszokat hajszoltam mindenhol, ezért olvastam el a Bibliát is. Bár be kell ismernem, sokáig ateista voltam, hiszen vallás nélkül nevelkedtem, emiatt nem befolyásolt semmilyen neveltetés. Éppen ezért nem hittem semmiben, amit nem láttam, vagy tapasztaltam saját magam. Rengeteget olvastam, és rá kellet jönnöm, bizonyos dolgokat még a mai napig is hol így, hol úgy írnak le. Arról nem is szólva, hogy a helytelen fordítás is okozhat problémát. Ezért csak a saját logikámra hagyatkozhattam a válaszok megadásához.

Végül én is eljutottam a végső kérdéshez: Miért létezünk?

Erre azt felelné egy katolikus, azért mert Isten így akarja!

De kérdem én, miért akarja így?

A válasz az,- hogy Isten utjai kifürkészhetetlenek.

Miért akarja az emberek szenvedését évezredek óta?

Miért hagyta, hogy milliók pusztuljanak el az Ő nevében, és nevétől?

Mi a terve az emberi szenvedéssel?

Erre a felelet az, hogy próbára teszi a hitüket a szenvedőknek.

Vajon hogy tesz próbára például egy szellemileg leépült embert, aki létezik csupán, de már csak vegetál. Vele vajon mi a célja? Vagy mi a célja egy gyermek halálának?

Én már 19 éve dolgozom ápolóként, ugyanazon a helyen, ahol gyógyíthatatlan pszichiátriai betegeket gondozok, olyanokat, akiknek általában már nincsenek álmaik, terveik, gyakran már saját akaratuk sincs. Leggyakrabban saját hibájukból, gyengeségük miatt kerültek ilyen állapotba, hiszen nagy részük az alkohol miatt lett beteg.

Rengeteg emberi sorsot ismertem meg, láttam elég halált, nyitott szemmel és füllel éltem, hogy megérthessem a lényeget.

 A lényeg a Szeretet, ha életünk első felében szeretetben élünk, türelmesek, megértők vagyunk egymáshoz, ha odafigyelünk és tiszteljük egymás érzéseit, vágyait, hibáinkat jóváteszzük, akkor második felében nem maradunk egyedül, magányosan. Akkor lesz majd valaki, aki törődik velünk, és elkísér majd végső utunkra.

 Ha nem így élünk, akkor hiába születünk mindig ujjá, akkor mindig megbukunk, mint egy lusta, vagy buta nebuló az iskolában.

Mert az élet egy iskola, az elénk tornyosuló nehézségek pedig a feladatok, melyeket meg kell oldani ahhoz, hogy előrébb jussunk. A feladatokat pedig a másik ember adja fel számunkra, negatív hatásával. Hisz életünk összefonódik egymással, állandóan hatunk egymásra. Mi vagyunk mindennek oka és okozója.

Ezért kell léteznünk, hogy érzelmileg fejlődjünk egy magasabb rendű értelemmé, aki érzelmileg nagyon hasonlít a földi szentekhez. Ha ezt elérjük, akkor volt értelme földi létünknek.

Látva társadalmunk érzelmi színvonalát, civilizációnk önpusztító életét, úgy döntöttem megpróbálok tenni valamit, mert nem nézhetem tétlenül, ahogy a közöny, a gyűlölet elpusztítja világunkat.