A SZERETET REMÉNYE
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Innen indulhatsz bármerre
 
Evvel ingyen hivhatsz
 
Menetrendek
 
Térképek
 
Szórakozás
 
Tudomány
 
Gyerekeknek
 
Letöltések
 
Hivatali linkek
 
Telefon
 
Statisztika
Indulás: 2006-08-04
 
Meditációhoz
 
Isten és az emberek
Isten és az emberek : HINDOIZMUS

HINDOIZMUS

A hinduizmusnak alapjában véve három filozófiai iskolája van, amelyek e célt különböző aspektusain keresztül próbálják megvalósítani.

Ezen iskolák közé tartoznak a vaisnavák (Visnu hívei), a saiviták (Siva és Sakti követői), valamint a személytelen iskola követői. A vaisnavák szerint csak egy Isten van, akit különböző neveken ismerünk. A keresztény vallásban Jehovának, a muzulmán vallásban Allahnak, a hinduizmusban pedig Visnunak vagy Krisnának nevezik.

 A hindu szentírások szerint Visnu mindent átható formáin keresztül mindenütt jelen van ebben a világban, s ő minden más isteni formának, valamint a félisteneknek is az eredete.

A hinduizmus felfogása szerint Isten számtalan formában képes megnyilvánítani, kiterjeszteni magát. Ezek a formák nemcsak különböző időpontokban, hanem egyszerre, egyidejűleg is megnyilvánulhatnak a létező világ valamely részén. Isten e formáit avatáráknak (inkarnációk) nevezik, akik bizonyos cél beteljesítése érdekében "alászállnak" a lelki világból. E formák közvetlenül Isten formái, amelyeket meghatározott okból vesz fel.

Istennek vannak olyan szolgái is, akik különleges hatalmat kaptak azért, hogy az univerzum teremtésében és irányításában szerepet vállalhassanak. Őket félisteneknek nevezik, mert bizonyos "szakterületeken" különösen nagy erőt kaptak Istentől. Annak ellenére, hogy anyagi vágyaik beteljesítése érdekében sok ember imádja őket Indiában, ők is csak Isten szolgái, akik - bár az embereknél sokkal hatalmasabbak - nem istenek. A leírások szerint kb. 33 millió félisten van, s ők maguk is a Legfelsőbb Urat imádják. Erről mind a Védák, mind a Puránák (ősi szentírások) említést tesznek. Az emberek azért imádják a félisteneket, hogy bizonyos anyagi eredményekre tegyenek szert. 

 
Menü
 
A lélek története
 
A SZERETET REMÉNYE
 
Barátaim
 
Pontos idő
 
Fórum
 
Beszélgetünk?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.