A szeretet nemcsak a hívő (bhakta), hanem maga a Legfelsőbb számára is a középpontot jelenti. Ebből következik, hogy mindkettőjüket a szeretet uralja és irányítja. Habár Isten a szeretet megtestesítője, maga is örökké növekvő vággyal óhajtja azt. A szeretetet olyan gravitációs erőhöz lehetne hasonlítani, amely a bhaktát Istenhez, Istent pedig a bhaktához vonzza.

A prijatá féle boldogság e tekintetben személytelen, mert semmit sem akar magának; csupán arra vágyik, hogy szeretettje boldogságát, örömét gyarapítsa, akár saját boldogsága árán is.

Sőt, magát a szeretet tárgyát sem kívánná, ha e vágy netán gátolná a szeretett boldogságát.

Minden élőlényt ugyanúgy kell szemlélnünk, mint saját magunkat, azaz: önzésünket át kell változtatnunk a lehető legönzetlenebb tevékenységgé magunk körül, minden irányban. Szeretet, jótékonyság, jótettek, odaadás Isten iránt: csak ez legyen a célunk. Isten szolgájává oly módon válhatunk, hogy fenséges és szent akaratának engedelmeskedünk. Így alakulunk át lassan magunk is bhaktává, s lelki természetünk fogékonnyá válik a további tökéletesedésre, ahogy erről fentebb már szó esett.

Egy gondolat sem felesleges. A gondolat olyan eszköz, mely által elérhetjük célunkat. Aki elítéli, és elveti a rossz gondolatot, nem gondol arra, hogy a rossz utat is meg lehet javítani, jó minőségűvé építeni. Az egyik gondolat, út a másikhoz. Az olvasó így rájön, hogy a mával foglalkozó gondolatok a holnapi témák alapkövei.

Az emberiség fejlődésében a gondolatok szükségképp alkotják mindig az ötletek és célok végtelen sorozatát. A nagy újítók mindig azt hangsúlyozták, hogy nem lerontani, hanem betölteni jöttek a régi törvényt.

Valmiki, Vjásza, Platón, Jézus, Mohamed, Konfucius és Csaitanja Maháprabhu vagy szóról-szóra ezt mondták, vagy ez szavaik értelme.

Az igazság jó – ezt az elemi igazságot hamarabb elfogadja a tömeg. De ha azt hallja az egyszerű ember, hogy Isten végtelenül értelmes és hatalmas a maga lelki természetében, egészen mást fog érteni ezen, mint amit kellene. Minden magasabb igazság megértéséhez, bármilyen intuitív legyen is az, szükség van az egyszerűbbekben való előzetes jártasságra. Az a vallás a legtisztább, amely Isten legtisztább eszméjét adja; a tökéletes vallás velejárója, hogy az ember abszolút fogalommal rendelkezik önnön lelki természetéről. Másképp miként volna lehetséges, hogy a tudatlan – amíg csak tudatlan marad – sohasem képes az teljes szeretetre.

A bárgyú elme nem ismeri fel, mi a jó, mi a rossz. Képtelen felfogni, vagy követni ezt a magasztos gondolatmenetet.

Az embert az eszményei, magasztos vágyódása alapján lehet megítélni. Ha nemes az eszmény, nemes maga az ember is. A legmagasztosabb eszmény pedig a szeretet. A szeretet a legfőbb, a legritkább, a legértékesebb.

A vallás köré csoportosult emberek, ’’irányítók’’ azok, amelyek tulajdonképpen azért élnek, mert az embereknek még szükségük van arra, hogy valaki megmondja nekik, hogyan éljenek, mert az emberi civilizáció még nem elég fejlett ahhoz megértse:

A MULTUNK, JELENÜNK, ÉS JÖVÖNK BENNÜNK LAKOZIK. CSAK TÖLÜNK FÜGG AZ ÉLETÜNK, NEM MÁSTÓL.